Prológus

Cordelya Castillo

Azt mondják, ha eléggé odafigyelünk a világegyetemre, megérthetjük, hogy mit miért tesz velünk. Azt mondják, rájöhetünk, mi az, hogy sorsunk van, felfoghatjuk, hogy mit jelent az, hogy a történetünk meg van írva...

Na, az ilyesfajta papolásokra szoktam azt mondani, hogy totális baromság. Az első szótól az utolsó utániig színtiszta hazugság az egész. Az egész életemet (ami már 16 évet foglal magába) annak szenteltem, hogy felfogjam, hogy mit is akarhat tőlem ez a világegyetem, mi a célja velem a sorsomnak, vagy hogy hogyan végződik a történetem. Eddig sikertelenül. A mai nappal végleg befuccsolt az összes esélyem arra, hogy valaha is megértem ezt az egész misztikus hülyeséget. Én tényleg megpróbáltam odafigyelni! De még hogy! De mégis ki van annyira őrült, hogy a csillagokból ki tudja olvasni, hogy az apja elküldi egy totál izgalommentes, szigorú szabályokkal rendelkező, kemény középiskolába, ahol 4 éven keresztül egy luxusbörtönben tartanak fogva, megfosztva az egyetlen örömömtől.

A nevem Cordelya Castillo, és azt hiszem, bátran kijelenthetem, hogy vagyok annyira idegesítő, hogy az apám végleges és visszavonhatatlan mentális sérülést szenvedett tőlem, ezért száműz Buenos Aires legkeményebb tudományos iskolájába. A Severo Ochoa az összes barátom szerint a legrosszabb hely a világon. Nem csak, hogy megfojtanak a sok tananyaggal, még az sem elég, hogy teljesen elzárnak a külvilágtól, mert ez az intézmény egy szigorúan tudományos iskola. Semmi dráma, semmi ének, vagy tánc. Keményen nyomják a kémiát, a földrajzot, meg az idegennyelveket, egy szóval olyan tananyagokat, amiknek kilépve a biztonságot jelentő falak közül, kétes, valaha is hasznát veszed majd. 

Hogy miért döntött úgy az apám, hogy kollégiumba zárat, elkülönítve a másik féltől is? Mert megőrült! Pontosabban szólva, jól tudja, hogy ha nem küld engem, és a bátyámat, Thomas-t egy szigorú iskolába, valószínűleg kicsapongó életmódot folytató zenészek válnának mindkettőnkből. A terveim között volt, hogy amint kiszabadulok a csupa elkényeztetett gyerekkel túlzsúfolt nyolcosztályosból, felvételizek egy neves énekiskolába, Párizsban, ahol a nagynéném,  Angeles is dolgozik, azonban az, hogy én mit akarok, teljesen mindegy apámnak. Megértem, hogy vigyázni akar rám, megértem, hogy azt akarja, minél többre vigyem, de édesanyám halála óta megveti a zenét, és az sem érdekli, hogy minket, a gyerekeit mennyire boldoggá tesz ez. Anya énekesnő volt, és az egyik koncertjére tartva balesetet szenvedett, azóta apa túlzottan is óv minket. Nem is nagyon enged el hazulról, csak az állítólagos barátaim kíséretével, akik kizárólag a családnevem miatt keresik a társaságom. Apa keményen megdolgozik minden fillérért, ez igaz, de szinte B.A. leggazdagabb családjai sorába tartozunk. A Severo iskolája is eliteknek való. Igaz, ott nem kell majd attól félnem, hogy a pénzünkért barátkoznak velem, hiszen mindenki hasonlóan vagyonos lesz. Az egyetlen barátom itthon is Camil, Thomas barátnője, aki néha átjön hozzánk. Nem kell attól félnem, hogy kihasznál, hiszen  a Torres családnak is van bőven pénze. Valamiért úgy érzem, kezdenek elhidegülni, így nagyon nem húzom már szegény lányt, töltsön annyi időt a bátyámmal, amennyit csak akar, nem akarom, hogy Thomas őt is elveszítse. Valószínű, hogy így én is elveszteném az egyetlen barátom. Camil szülei is szimpatizálnak a Severo Ochoa-val, lehet, hogy ő is jön velünk az iskolába. Okos lány ő, biztos sokra viszi majd, de nekem fogalmam sincs, hogy fogom kihúzni zene nélkül 4 évig. Az iskola két szárnyra van osztva, hogy a fiúk és a lányok között véletlenül se legyen semmi hepaj és az átjárás tilos engedély nélkül. A mobilunkat is elkobozzák majd. Az egyetlen jó pontja az iskolának, hogy tényleg elég jól karban van tartva, állítólag a szoba, amit kapunk majd kész luxuslakosztály, a tan- és előadótermek pedig nagyon jól felszereltek. Fantasztikus... Luxuskörülmények között szenvedhetek...

Apát nem hatotta meg a könyörgésem. Kész, én feladtam a reményt, hogy valaha is megértem ezt a világegyetemnek nevezett... izét!